2010. július 27., kedd

Gyógynövényes Sárkány RR (11) - Metélőhagyma

Megcsináltam soron kívül ezt is :) Jó letudni, kicsit sok már az RRekből. Ezt így is halogattam... Miának készült, hubert vászonra. Tök fura volt rá hímezni Anna vászna után.

Nem tudom még hogy továbbadjam-e vagy javítsak rajta, mert van benne egy kis hiba...Csak nem tudom hogy javítsam, sajnos csak most tűnt fel, és a rossz minőségű mint a hibája...

Nagyon melós volt egyébként ez a növényke, sokkal több időbe telt, mint a többi. Még jó, hogy szabin vagyok, így tudtam vele haladni.

Metélőhagyma
 És egyben... a rámám nyoma meg mindig ott van :-D

2010. július 24., szombat

Nora Corbett: January's Garnet Fairy (1)

Na ez lesz az a minta, amit Dórának akarok adni :) A mintát már lefénymásoltam, úgyhogy Dórának adom az eredetit, meg a hozzá tartozó Caron fonalakat. Ha már így duplán lettek, hátha kedvet kap hozzá, hogy meghímezze egyszer.

Én viszont nem bírtam magammal, belekezdetem. És az egyik színt egy Caron fonalra cseréltem. A rózsaszín. Meglátuk, hogy hogy fest majd.

Elkezdve
Anyag: 32 count hand dyed Jobelan - African Daisy

És a Katától kapott Q-Snap keretben :)

Ajándékok

Kaptam pár hímzős ajándékot is :)
Egyik még karácsonyi :) A másik szülinapomra :)

 Klaudiától kaptam. Meg még kaptam egy darab kékes hímzővásznat is, csak azt meg jól elfelejtettem lefotózni.
Ez pedig Katától érkezett a szülinapomra. Plusz még egy jó nagy méretű Q-Snap keretet is kaptam, de azt majd a következő bejegyzésben, mert már rajta van a következő MUKom :-D

LHN Cappuccino (2)

Nehezen megy a jelentés, mert nincs gépem. El sem hiszem, hogy ezzel a laptoppal elvoltam itthon. Olyan lassú, hogy valami hihetetlen.

Elkészültem a Cappuccinoval. Azért a keret a végére kezdett megőríteni. Mondtam már, hogy utálom az ismétlődő mintákat?

Múltkor

Készen
 És egyben a kettő

2010. július 10., szombat

Gyógynövényes Sárkány RR (10) - Kakukkfű

Annának készült a kakukkfű. 
Nyugis lelkiállapottal készültem rá :-D
Először is Anna azt kérte, hogy az x-ek legyenek ahogy ő szokta, de végül is nem olyan nagy baj, ha valaki mégis fordítva hímzi. Na csak Viki, meg én hímzünk balkezesen, és Viki előttem hímzett, és nem csinálta ahogy szokta, ezért gondoltam, hogy én sem fogom egyedül. Oldalra forgatom ilyenkor a mintát, és úgy hímzem. Ez végül is tök mindegy, a Fasselt is oldalról hímeztem, mert az meg úgy fért rá csak a keretre. Csak olyan furák lesznek így az x-eim :) Mármint igazándiból nekem a másik irányú hímzésre is fura ránézni, mert máshogy esik rá a fény, mint az enyémre. 
Anna szemenként kérte a kontúrozást, és asszem mázlim volt, mert ezen a cserépen alig volt kontúr, úgyhogy ennyi mennyiségnél egyáltalán nem zavar, hogy szemenként kell. A virág bibékre vagy mikre meg engedélyt adott Anna, hogy ne csináljam szemenként :)
Na de hogy ne legyen teljes a kép, a franciacsomókkal megszenvedtem. Mikor el akartam varrni, nemes egyszerűséggel 8-10 franciacsomó csak úgy huss, kijött belőle... úgyhogy a háta nem a legszebb a hímzésemnek, mert ezt a sok csomós szálat otthagytam hátul, mondom az ott maradt 10 csomót, én ki nem bontom, és nem kezdem újra. Aztán nagy nehezem megalkottam újra, meg a maradék 10-et... remélem, nagyon remélem, hogy nem csúszik ki majd amíg a többiek hímezgetnek rá...

Jaj, és nem volt erőm kivasalni... és úgy fotózni. Mert már úgy el vagyok maradva mindennel.
Anna anyag viszont csodás volt! Szép is, jó is rá hímezni szóval amennyire pánikoltam a szemenkénti kontúrozással úgy megszívtam a francia csomókkal :-DDDDD

LHN Cappuccino (1)

Annától újra kedvet kaptam ehhez, hogy ezt elővegyem. Egy újabb csészike készül, csigatempóban.

Az előző csészike már jó régi darab :-D 3-asával akarom majd kereteztetni, szóval elég lenne most csak ezt meg még a 3. kávésat megcsinálni, és már mehetne is keretezőhöz, de nem tudom, hogy ez lesz-e a terv. Most a jövő héten jó lenne ezt befejezni, meg még egy gyógynövényes RR-t és akkor szabin leszek, és inkább csinálom a Zsinagógát, mert több időm lesz talán végre rá. Hát majd meglátjuk.
Képek enyhén életlenek... de ennél a gyógynövényes lesz mindjárt a rosszabb :-D Azt is mutatom a következőben :)

 

Vásárlok

És hát ugye aki nem tud hímezni mert nincs ideje, az mi mást csinálna, mint vásárolna :-DDDD

Nézzük időrendi sorrendbe. Legalábbis asszem, hogy így volt :-D

Először is beszereztem Melindától egy igazi Mesefonalat :) És már igazi felcímkézett!!! Szuper jó! Pihe-puha finomság!

Aztán Nina végre épp akkor festett fonalat, mikor volt is pénzem venni, úgyhogy nem haboztam, vettem minden színből :) És annyira szépek, szebbek ám élőben, mint fotó!
 Aztán bezárt az a hely is, ahonnan Anna segítségével szoktam rendelni. Úgyhogy egy utolsó körre neveztem. Vettem dolgokat, de nem árulom el egyenlőre hogy mihez :) Mégpedig azért sem, mert lett véletlen olyan fonal, amiből kettő lett, és úgy gondoltam, hogy Dóra örülne ennek ;) Úgyhogy neki lesz belőle ajándék :) Hogy miért is gondolom, hogy kéne neki az a pár Caron fonal ;) hát majd később elárulom :)

És még igazándiból még egy csomagocska vár rám, csak nem érkezett meg. Egy kis minta, meg pár fonal még. Csak összekavarodtak a dolgok, ezért nincs még a kezemben :) De Rita majd küldi idővel :)

Emesével - Emesétől

El vagyok maradva mindenféle dolgokkal. Igaz nem is nagyon ügyködtem mostanában dolgokon. 4-5 napot is kihagytam az elmúlt két hétben.

De kezdem azzal, hogy Emese játékot hírdetett. Nem vagyok egy nagy játékos, meg úgy gondoltam, hogy nekem nem fair játszanom, de mivel kommentet hagytam, Emese nem kímélt, benne leszek a soroslásban :-D


És miért is gondoltam, hogy nem fair játszanom? Hát mert nekem már van valami szépségem Emesétől :) Annyira összefolynak a napok, de asszem múlt héten hétfőn találkoztunk a Westenden?! Azt hiszem igen. 


Nagyon találó ajándékot kaptam Emesétől, mert imádom a pillangókat! Pláne meghímezve! És nem elég, hogy hímzett, varrt nekem! Képes volt kézzel körbevarrni, elvarrni, anyukája csak a cipzárt varrta bele.


Nagyon köszönöm, nagyon tetszik! ÉS! Volt benne egy ajándék anyag is! :) Szuper :) Na de nem szövegelek, inkább mutatom mi is volt az, bár Emesénél már láthattátok.