2009. augusztus 30., vasárnap

Gyógynövényes Sárkány RR (3)

Cserépnövény jobbra lent meg a Peppermint felirat rákerült

Sajnos megkontúrozni nem tudtam a leveleket, mert az ablakba lógnak. Pedig utálok a végén kontúrozni mindent.

Mivel olyan jól kitaláltam, hogy legalább a fehér ablakkeretet meg kéne csinálnom időre, ezért természetesen semmiféle keretbe nem bökök, csak a szépséges pirosakba :-DDD Tegnap este ugyan még moziba is voltam, de utána nem bírtam ki, hogy ne bökjek kicsit. Hiába no fanatikus vagyok. Hazafele a moziból, a buszmegállóban a zuhogó esőben meg kötöttem :-DDDDD Na hát érdekességképpen gondoltam felrakom, hogy tegnap délután óta ezt sikerült összehoznom :)

Olyan jó lenne mindig szép vasalt hímzésképeket felrakni :-D, de sajnos erre sosincs időm. Szóval kicsit agyongyűrt mindig az anyagom... most néztem, hogy becsatoltam a képeket.

2009. augusztus 29., szombat

Gyógynövényes Sárkány RR (2)

Múltkor

Most

Tegnap este csináltam ezet a részt kb.

Ma délután szövegeztem, kereteztem

Miután láttam, hogy Anna írta, hogy már majdnem készen van az RR kezdő részével, gondoltam mostmár tényleg ideje előkapnom, mert még az ablakokkal sem leszek meg. Hát tegnap újra elővettem :) Meg most a gyerekek alvásidejében is böktem bele. Hát ennyit haladt. Persze nem sokat tettem az ablakkeretekért :-D Pedig a csíkok nem is olyan uncsik, inkább azokat a csillagokat az aljában úúúúútálom csinálni.

2009. augusztus 28., péntek

Nora Corbett - G betű (1)



Ime a MUKom :) Ami nem is olyan igazi MUK, mert ajándékba lesz :) Az ugyebár nem számit bele :-DDD Keresztanyámnak készül majd.
Sajnos most vettem észre, hogy nem tudom hogy fogom befejezni, mert nincs Smoke fonalabmból több :(((((((((((( És Rita meg ki tudja mikor rendel, az oldalán meg pont ebből nem láttam :(((( ... nekem meg szeptember közepére meg kéne lennem vele...

32 countos csillámos Belfast, CC fonalakkal készül. Gyors, és haladós kis minta :) (Szegény RRem meg ül, és porosodik :-D)

Kolos zsiráfjai



Ha már ez úgyis kezd ilyen mindenes kreativ oldal lenni :-D megmutatom Kolos zsiráfjait. Sokféle dolgot szoktunk alkotni, sajnálom, hogy nem fotózom le mindet, olyan jó lenne emlékbe. Lehet, hogy majd le is kapom még azokat, amik itthon vannak. Amiket elajándékoztunk, azt sajnos már nem tudom. Ezek is ajándékba mennek, ezért is jutott eszembe, hogy le kéne fotózni. Sok szülinapos családtag van a nyáron, ezekből kap majd Babszi, Iringó, Kati és Gabika. Még kell majd még gyártanunk dolgokat, mert lesz még Lucának is szülinapja, meg Zolinak is. De az már valami más lesz majd :)

Szerintem elég ügyes, sok dolgot egyedül csinált benne (4,5 éves egyébként). A barna zsiráfra még én festettem a foltokat, mert amig nem figyeltem az egész tubus barna festéket szétkente egy lapon :-DDD, igy alig maradt, azzal kellett valamit rárajzolnom. De a cserepeket, golyókat, foltokat, fejeket ő festette le. Elvágta a madzagokat, felfűzte a golyókat. A golyók helyére csomózását azt én csináltam. Meg a füleket is én vágtam ki, mert túl piciket kellett, pedig próbál már ollóval ügyeskeni, de ezt nem mertem a kezébe adni. Igy is majdnem jól megszúrta magát, mert a kis fagolyók lukai betömődtek a festéstől, és ollóval ki akarta lukasztani... áááááá, majdnem szivbajt kaptam, mikor láttam mit csinál, és mellé megy az egész....... na de végül készen várják gazdáikat :)

2009. augusztus 27., csütörtök

Titánia 1.


Na és ugye aki rossz kislány, az általában nagyon rossz :-DDDD Nem elég nekem ám 2 megkezdett kendő, jöhet egy harmadik is :) Nem lehetett valami szépen fotózni, mert nagyon sok a szem rajta igy kezdésnek is, és összehúzza a tűt. De sebaj, mert vétettem benne kis hibát, de nem bontom ki :) Szemszámra stimmel, csak nem azt kötöttem, amit kellett volna. De úgyis a hajam alatt lesz, kit zavar ;)

Ez ami kész van, ez még csak az első chart.

Alyssum másodjára 1.


Sajnos nem tehettem mást :-DDDD Klaudiának megígértem, hogy ha megjön a nyaralásból mutatok kötést az új fonalakból :-DDDD És hát ugye megjöttek Erikától a kötőtűk, amiket nem akartam venni :-DDDD, de aztán mégis muszáj volt :) Egyébként nagyon jó vele dolgozni, nem hittem volna. Ráadásul sokkal hosszabb madzagjuk is van. Az uruguay-i fonallal csak egy a bajom, hogy befogja a kötőtűt :(((

Tehát ez ismét egy Alyssum :) 4,5-es tűvel. Asszem. A második chartból már van egy teljes, meg van egy elkezdett. Az érdekessége ;), hogy végre úgy kezdtem a kendőt, ahogy kezdeni kéne :) Szóval nem látszik a kezdés. :) Fejlődök, ki hitte volna :-D

2009. augusztus 26., szerda

Sun ray shawl készen

Kissé sötét kép, blokkoláskor...




Készen, kiterítve

Megértem, elkészült :) Persze semmi sem a terv szerint :-D Majdnem egy teljes 10dkg maradt még a fonalból. És nem lett 6x ismételve sem a minta, csak 5,5x. Egyszerűen nem fért rá a tűmre, már nem tudtam hogy fogni, hogy ne hulljanak le a szemek. Úgyhogy kénytelen voltam lekötni. Még Szegeden elkészült, csak nem volt blokkolva. Ezt még tuti gyakorolnom kell :) Viszont mondhatta volna valaki, hogy ilyen baromi büdös a gyapjú vizesen :-DDDD Oh, borzalmas szaga volt.
Nem tudom mennyire látszik majd a képeken, de a két motring között van árnyalatbeli különbség. Nem zavaró, csak elsőre meglepődtem, azt hittem, hogy talán belül még vizesebb, azért sötétebb, de nem, ma reggelre szárazon is úgy nézett ki :) De nem is baj, hogy nem lett hosszabb, mert a mosásnál picit megnyúlt. Nem tudom, hogy én bénáztam-e, vagy ez normális...

2009. augusztus 25., kedd

Nagymamám terítője



A múlt héten, mikor Szegeden voltunk, Anyukám előkereste nagymamám utolsó megkezdett horgolt terítőjét. A felét csinálta meg, mielőtt itthagyott volna minket ezen a világon. Anyukám utána valamikor megcsinált még egy negyedet belőle, de már se szeme, se kedve befejezni. Én nem tudok horgolni, de meg kéne tanulnom. Be akarom fejezni ezt a terítőt, Mamának. És akkor lenne egy olyan terítőm, amibe Ő, Anyukám, és én is horgoltunk. Olyan szép lenne!

2009. augusztus 23., vasárnap

Iringó születésnapjára

Táska szemből
Masnija

Belseje

Végre vihettem Iringónak a szülinapi ajándékát. Na nem az én kezem munkáját dícséri a végeredmény, enyém csak a hímzés róla, mint bizonyára emlékeztek. A táskát Edit találta ki nekem, hogy milyen legyen, és varrta is meg. Nagyon szép munkát adott ki a kezei közül, itt is szeretném Edit nagyon megköszönni! A húgom, pedig totálisan oda volt érte! Azóta csak fekete-fehér cuccokat válogatott az öltözködéshez, meg rózsaszíneket :) És nagyon boldog volt minden nap, hogy sikerült megint nagyon hozzá öltöznie :)))))))

A fotók elég sötétek sajna, de azért remélem ki lehet venni rajta a lényeget :) Ja, és sajna nem volt időm megvasalni előtte, mert kicsit a postázáskor meggyűrődött, de húgom már megoldotta :)

2009. augusztus 22., szombat

Alyssum kendőben






Szabadtérin voltunk tegnap, és természetesen viselnem kellett az egy szem kész kendőmet :) Na nem ebben voltam, ahogy a fotón, de ma délelőtt megörökíttettem a férjurammal a kendőmet, hogy milyen viselve :)

2009. augusztus 21., péntek

Tekergetés

Eredeti kupac
Ez lett belőle feltekerve
Eredeti
Feltekerve
Eredeti
Feltekerve

Hát igen, az a helyzet, hogy jól elhanyagoltam a hímzést :-D Dorottya megmutizta a csomagot, majd be is ugrott szerdán a cumóval :-D Úgyhogy az az elmúlt szabadidőimet fonalgombolygatással töltöttem :) Elég húzós egy kupac, mert 1 óra 53 percemet vette egy gombolyag igénybe. Igy elég lassan végeztem a 3-mal. De állatira tetszik. Nagyon vékony, de nagyon jó fogású, és annyira bele vagyok szeretve a színeimbe, hogy el sem tudom mondani. Már kitaláltam mindnek a sorsát, természtesen most nyomban elkezdeném mind a hármat :-D

2009. augusztus 19., szerda

Születésnapomra

Valikától kaptam ezeket szülinapomra :))))))))))



Nézzétek meg Valika mivel lepett meg születésnapomra! Kicsit ugyan később kaptam meg, de sajnos nem sikerült a keresztszemes talit összeegyeztetnünk, pedig terveztük, hogy találkozunk akkor. Aztán én jól elszúrtam a dolgot, mert a kannás RR-ben nem módosítottam tavaly októberben a címemet, mivel Dorottya van előttem, ő meg mindig elhozza, szóval eszembe sem jutott, hogy ott még az albérlet cím szerepel. Valika pedig oda adta fel postán. Mondta is, hogy múlt hét csütörtökön útra kelt, én meg vártam pénteken a postást, hétfőn, nem hozott semmit. Jó, ide valamiért még az elsőbbségi sem mindig ér ide másnap, de azért már aggódtam. Este táncon csörgött a telefonom, de ott nem tudtam felvenni, a régi főbérlőnk keresett. Nem is tudtam elképzelni, hogy vajon miért hívhat. Aztán este még egyszer keresett, akkor már fogjuk rá, hogy fel tudtam venni a hívást, de felvettem, mert már másodjára hívott. Igaz épp gyerekfürdetésben voltunk, de mondom majd mondom neki, hogy gyorsan mondja. Na akkor derült ki, hogy jött egy csomagom, még pénteken bedobtak egy értesítőt. Péter el is ment érte tegnap reggel, de hát ugyebár elvesztettem jómúltkor az összes iratomat, úgyhogy se személyim, se lakcimkártyám nem volt. Szerencsére eszembe jutott, hogy útlevélre csak ideadják már. Úgyhogy ma a posta felé vettük reggel az irányt, és felvettem a csomagom :)

És hát ismét nagyon örültem Valika ajándékának! :)))))))))))))))))) Csak úgy vigyorgott a fejem! Mert hát megint milyen szépet hímzett ez a csajszi! Jaj, annyira gyönyörű, és annyira köszönöm, hogy a kevés idejéből a vizsgák, tanulás mellett rám is gondol. Meg kell, hogy háláljam majd valahogy! És még a hímzés mellé természetesen egy csomó dolgot pakolt! Lássátok a képen. A himzést többször is fotózgattam, csak, hogy lássátok mennyire szép. Szerintem 20-as luganán van, csillámos, és 1 szállal van hímezve.

2009. augusztus 18., kedd

Játék 4. :)

És Jutka is hívott még egyszer játszani :) Most ilyen kedvemben vagyok, úgyhogy irok még 5 dolgot magamról, amit szeretek. Mert ugyebár ez a feladat.

Én is nagyon szeretek hóesésben sétálni. Persze az első hóban, mikor fehér minden, és nem a sárban, lucsokban lépked az ember
Szeretek kiállitásokra, festményvásárokra járni, de már megint régen voltam
Szeretem a musicaleket, rockoperákat - már csak 3 nap, és megyünk az Elizabeth-re :)
Szeretem az ősz illatát
Szeretem az új dolgok kezdetét, a megelőző várakozást

Játék 3. :)

Judittól is kaptam egy felkérést, így gondoltam, hogy a többi könyvemet is megemlitem, amik épp az éjjeliszekrényemen, vagy itt a nappaliban fekszenek. Na jó, a Három éjszaka fent van, és már alszanak a fiúk, így az asszem kimarad. De ime még kettő:

Stephen King: Cell
"'Is something like that legal in Massachusetts?' she asked."

Jó kis Stephen King regény, aki szeret félni, annak rajta :) Mobilokat meg tessék kikapcsolni :-D

Jókai Anna: Ne féljetek
"De mit?"

Hát ez elég rövidke lett :) Jókai Annát nagyon szeretem. Olyan igazi emberi gondolatokkal teli. Jó, nagyon jó!

Nem tudom jelöljek-e még valakit, olyan sokan válaszoltatok. Pedig izgi játék, azt hiszem azért, mert kiderül, hogy épp ki mit olvas, és ötleteket lehet meríteni a továbbra.

Flying Scotsman (2)

Múltkor
Kontúr nélkül, készen az x-ekkel
Kontúrral
Hengeres része kontúr nélkül
Hengeres része kontúrral
Kerekek kontúr nélkül
Kerekek kontúrral

Készen vagyok a felével a vonatnak. Legalábbis papír szerint :) Szerintem az elejen sajnos nagyobb a vonatnak :) De most kicsit félre fogom rakni, úgyhogy ezt megörökítettem. Próbáltam Laurának közelebbi képeket is csinálni, nem tudom megfelel-e ;)
A kontúrok ezen is borzalmasan idegörlőek. Ezért is kontúroztam meg a felét, mert ezt egyben nem bírtam volna a végén. Ja, és ez még ront az egész minőségi kinézeté, mert a torz lapos, és sovány x-ek közé még be kell nyomni egy halom kontúrt. Azt is csak remélem, hogy semmit sem hagytam ki.

2009. augusztus 15., szombat

Kannás RR - Lemon pot 2.

Citrom készen

Egészben a kendő

Tegnap nekiveselkedtem, és újrakezdtem. Azt hittem hogy rosszabb lesz újrakezdeni, de igazándiból nem rossz a minta, szóval nem volt vele gondom. Még élveztem is :) Most készültem el vele, még friss és meleg. Még szerencse, hogy a jóuram ilyen rendes, hogy kint játszik a fiúkkal, igy befejezhettem gyorsan a kontúrozást.
Viszont az x-eim nem lettek valami csodásak :( Az anyag egyébként picit lukacsos lett a kibontás miatt, úgyhogy lazább volt sokkal, én meg úgy nem szeretek hímezni, nekem legyen feszes az anyag a rámában, szerintem ezért lett némely x-em laza. Pedig nem kapkodtam vele. De legalább ezúttal hibátlan. Nem sok ilyen mű kerül ki a kezemből, amiben nincs legalább egy x eltérés ;)

2009. augusztus 14., péntek

Flying Scotsman (1)


Elkezdtem Kolosnak a kívánt vonatot. Természtesen nem bír várni, minden nap kérdezi, hogy mikor lesz kész. Ez egy Heritage minta, és csak a mintát vettem meg, nem készletben. Egyszer már hímeztem egy Big Ben-t tőlük. Nem rossz csinálni, csak nem szeretem annyira ezeket a lapos, meg sovány x-eket, mert ugyanúgy 2 szállal kell hímezni őket, mint a sima x-eket. Emiatt aztán szerintem nem lesz szép a hímzés. Vagy legalábbis én nem tudom szépre csinálni.

Az anyaga Platinum Cashel, 28 countos. Fonalak pedig DMC-k.

Még a fele sincs meg a képnek, szóval ez sem lesz egy gyors munka :-D

2009. augusztus 13., csütörtök

Játék 2. :)

Barbi még egy játékba hívott :) Külön játszom, hogy még 5 embert kérdezhessek :)

Fel kell sorolnom 5 dolgot, amit szeretek, és tovább kell küldeni 5 embernek.

Szeretek éjszaka feküdni a földön, és a csillagos eget nézni
Nagyon szeretem az épületeket csodálni
Szeretek érdekes, szokatlan kajákat főzni és kipróbálni
Nagyon szeretek táncolni
Szeretem a sárgadinnyét, 1 egészet is megeszek egyszerre, ha úgy van kedvem :) (ahogy látom Barbinak is a sárgadinnye a kedvence :) )

Akiket pedig játékba hívnék, persze csak ha van kedvük, semmi sem kötelező: Melinda, Rita, Judit, és még Judit :), és Anikó

Játék :)

Barbi játékba hívott :)

A szabály a következő :
fogd a könyvet , amit éppen olvasol , nyisd ki a 161.oldalon és másold be a blogodba az 5. mondatot.
Add tovább a játékot 5 embernek.


Ahogyan hímzek vagy kötök, úgy olvasok is :) Vagyis sokat egyszerre. Sajnos mostanában erre szakítok egyre kevesebb időt, pedig régen mindig volt valami a kezemben, úton, ülve, állva, iskolába, akárhol. Gondolkodtam is, hogy miből vegyek ki részletet, aztán úgy gondoltam, hogy talán abból kéne, ami legutoljára a kezemben volt. Múltor Szegedre menet olvastam Stephen King: Cell című könyvét, angolul, magyarul a Mobil a cime. De gondoltam hogy angolt mégse másoljak már ki, de aztán eszembe jutott, hogy Csenge kölcsön adott két könyvet is, amiből az egyiket azóta már kiolvastam, de itt a másik!

Susan Loomis: Ház a Tatin utcán
Egy francia kisváros mindennapi örömei
"Az ablakaink sok kis üvegtáblából állnak, s a legtöbbön nincsen függöny, úgyhogy az utcáról könnyen látható aranyló fényeivel olyan volt a házunk, akár egy mesebeli kunyhó, egészen más, mint a környező, jóvel szerényebben ékesített lakások és üzletek."

Bár őszintén szólva az én matekos agyamat ez az 5. mondat megzavarta, nem tudtam eldönteni, hogy a lap tetején a megkezdett mondat, az 1-nek számít-e, de végül beleszámoltam :)

Akiket pedig játékba hívok: Csenge, Dorottya, Klaudia, Anita, és Jutka

2009. augusztus 12., szerda

Sun ray shawl (3)

Múltkor - még csak 2x volt ismételve a chart

Itt meg már 4x van :) + két sor :)

A nyaralás alatt csak erre jutott időm. Ez sem egy rohamtempó. 4x kész a chart. Még 2x kéne a minta szerint. De elég szorosan kötök, még béna vagyok ugyebár :), meg egyébként is most néztem, hogy ezt 6-os tűvel illett volna kötni. Ami nekem meg nincs :) Ugyhogy én csak elkezdtem azzal, amim volt. Érezhetően kicsike is, úgyhogy ha a fonal engedi, akkor nagyobbra fogom kötni.
A szine viszont egyre jobban tetszik, mert sokszor több soron át is egymás fölé estek ugyanazok a szinek. Nem lett olyan pöttyös tarka, mint az elején.
Csak a fél oldalát fotóztam le, mert igy talán látszik, hogy hogy áll. Jobban meg már nem tudom kiteríteni a tű hossza miatt.